Csató József (1980, Mezőkövesd) festészeti formái, jellemző csavart nonfiguratív hullámformái, rajzfilmszerű idézetei, popkulturális és művészettörténeti referenciákkal dúsított munkái az alkotói szabadságot és az alkotás szenvedélyét hirdetik. Képei segítenek nekünk abban, hogy ne a megszokott hagyományos keretek között gondolkodjunk a festészetről, hogy értsük, a festészet ma már nem az, amit akárcsak 10 éve gondoltunk róla.
Small talk / NeighbourART:
Milyennek látod/képzeled a művészet jövőjét? Mennyire kapcsolódhat hozzá a legújabb technológia? Van-e ennek egyáltalán létjogosultsága? Mennyire kell „haladni a korral” a művészetben?
A művészet számomra szoros kapcsolatban áll az örök fejlődéssel, fejlesztéssel. Az új „kütyük” mindig is óriási hatást gyakoroltak a művészettörténet alakulására (gondoljunk csak a fotó és a festészet kapcsolatára). Napjainkban ugyanúgy az internet és az azzal létrejött különböző platformok, vagy akár pont az AR – akarva akaratlanul is – mind-mind beépülnek a munkákba, és abszolút megvan ott a helyük. A kérdés talán csak annyi, hogyan találhatjuk meg a legjobb és leghitelesebb megjelenést számukra.
Nektek mi a kapcsolatotok a technikai újításokkal, a legújabb digitális eszközökkel? Beépíthetőnek érzitek ezeket a munkáitokba?
A festészetben az egyik legfontosabb számomra maga a műfaj analóg jellege. Tehát, amikor használok bármilyen kütyüt (fotó/rajz applikáció/bármi) mindig azt keresem, hogyan segíthet ez engem, és hogyan talál utat a munkákban az ezekhez köthető gondolkodási módom.
Az AR tartalom szerintetek mennyire és milyen módon lehet jó kiegészítő eszköze egy mai tárlatnak?
Maximálisan jó kiegészítő eszköz lehet, a dolgok evolúcióját megjósolni azonban nem tudom. Vicces lenne, ha találnánk bármilyen furcsább alkalmazási területet neki (a kézenfekvőkön kívül) egy olyat, amit ma el sem tudunk képzelni..
Majd ezt követően a lépcső tetején, Barabás Zsófi festményét olvasd be.
