Bazilika
1845-ben Hild József építészt, az esztergomi és az egri székesegyház alkotóját kérik fel a Szent István bazilika terveinek elkészítésére, aki egészen 1867-ig felügyelte az építési munkálatokat, és alapvetően klasszicista stílusban álmodta meg a templom épületét. Ezt követően Ybl Miklós - az Operaház alkotója - vezette az építkezést, aki neoreneszánsz stílusban dolgozta át a terveket. Az épületbelső és a képzőművészeti díszítő munkálatok már Kauser József irányításával készültek el. Az államalapító Szent Istvánnak szentelt templomot 1905-ben adták át.
A templomtoronyban több harang is található. A Szent Istvánról elnevezett harang 1990. augusztus 8-án érkezett meg a bazilikába, melyet a déli (jobb) templomtoronyban helyeztek el. Súlya 9250 kg, átmérője 240 cm. A harang a passaui Perner öntödéből érkezett Budapestre. Nézd meg a megérkezés pillanatait korabeli felvételeken!
Fedezd fel a környéket
Bazilika, Szent István nagyharang
Magyarország legnagyobb tömegű harangja, 9250 kg-os, 240 cm alsó átmérőjű, Gesz0 hangú. 1990-ben készült a passaui Perner öntödében. A jármot szintén a Perner-cég készítette. A harang füles felfüggesztésű. Egyik oldalán Szent István domborműve látható, fején a magyar koronával (érdekes, hogy a korona keresztje egyenesen áll). A domborművet körülvevő felirat:
"SANCTE STEPHANE REX BEATA GISELLA ET SANCTE EMERICE ORATE PRO NOBIS" (magyarul: Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre imádkozzatok érettünk". Majd alatta magyarul:
ISTEN DICSŐSÉGÉT
VIGYE IMÁINKAT ISTEN ELÉ
ÉLŐKÉRT ÉS HOLTAKÉRT,
NÉPÜNK ÁLDOZATAIÉRT
ÉS MAGYARORSZÁG FELTÁMADÁSÁÉRT".
Másik oldalán az öntetés körülményeit olvassuk:
A BILD POST SZERKESZTŐSÉGE ÉS OLVASÓINAK
ADOMÁNYAKÉNT,
II. JÁNOS PÁL PÁPA LÁTOGATÁSÁRA KÉSZÜLVE
PASKAI LÁSZLÓ BÍBOROS FŐPÁSZTORSÁGA
A BAZILIKA FELÚJÍTÁSA IDEJÉN.
AZ ELŐZŐ HARANG
MELY ISTVÁN KIRÁLY ÉS FELESÉGE,
BOLDOG GIZELLA FIÁNAK, SZENT IMRE HARCEGNEK EMLÉKÉRE KÉSZÜLT 1930
BAN SZLEZÁK LÁSZLÓ MŰHELYÉBEN 1944.
MÁJUS 20-ÁN HADI CÉLOKRA ELVITETETT.


